avagy miért kuksolok márciusban a szobámban
Gombafelhő úszik csintalan égen
sodorja a szél,
belőle éppeg létrán jön éppen
kis megkésett tél.
Szerelmesen bámulom a falat,
tehetetlenségtől ráng a karom
és jaj, hogy szeretem a havat,
de a latyakot jobban utálom.
Part nélküli árva amour,
horizonton füstölgő atomgomba.
A fagyot befogadom társul,
Napsütéssel sose lesz megcsalva.
Azonban ki kell dobjalak tél; bye-bye, viszlát!
A bezártság elérte egy óceán árját:
otrombán vonyít szegény kutyám, és
klausztrofóbiás a macskám.