Slam Poetry Veszprémen innen és túl
„…minden költői szó váratlan tárgy,
Pandora szelencéje, ahonnan a nyelvezet
minden virtualitása kiszabadul...”
/Roland Barthes/
Mert a szavak szabadok és költészet által lesznek élők. Éppen most születnek. Nem úgy, mint amikor a betűk csigavonalban kövülnek bele a zártnak hitt irodalmi hagyomány talajába. A versnek nincs szüksége arra, hogy bármilyen időhöz, vagy térhez rendelje magát, mert mindig a kimondás aktusában közvetítődik. Alkotó és befogadó között teremti meg az ’itt és most’ éppen cselekvő pillanatát, mely bár nem rögződik látszó formákba, – s így könnyedén az elillanás látszatát keltheti – a közönség szellemében mégis úgy hat, olyan élesen, ahogy a József Attila-i versben az ezüstös fejszesuhanás játéka a nyárfalevéllel…
Játék a nyelvvel… Tulajdonképpen így határozható meg a napjainkban magának egyre nagyobb teret hódító modern, lendületes, játékos műfaj, melyet akár a villámköltészet elnevezéssel is illethetnénk éppen a jelenlevő, történő és cselekvő jellegből kifolyólag. A Slam Poetry e sajátos tulajdonságának köszönhetően akarva akaratlanul, de elhatárolja magát a hagyományos értelemben vett költészettől, ráadásul mind alkotás, mind pedig befogadás szintjén. A műfaj képviselőiről köztudott ugyanis a nyelv eszköztárából nem éppen megszokott módon való válogatás. Szócsavarok, meglepő nyelvi kreálmányok, kreatív szóalkotás jellemzi a pillanat költőinek művészetét, ahol rím és ritmus együttes lüktetése tölti meg tartalommal mindazt, amit rögzített formába önteni nem lehet; a Slam Poetry nem leírva közöl, hanem a kimondás aktusában akarja létrehozni magát. Simon Márton – a műfaj egyik jeles képviselője – a Perwoll-lal mosott költő című szövegében így fogalmaz:
„ …Amikor a mamikorban lévő regimentek / nyafogva és fanyalogva stílusomnak nekimennek, nem tudják, / hogy most más van: a hagyományos költészeti gagyogások / kora letűnt, stand up van és slam poetry, felejtsd el a betűt .”
Az egykori költőszerep ily módon történő átalakítása, megváltoztatása ugyanakkor más jellegű értelmezéshorizontot kezd indukálni a befogadás szintjén is, megújítva ezzel az irodalomról való gondolkodást. Míg a hagyomány legtöbbször legyártott magyarázatok számtalan rétegével akar csak minduntalan ránehezedni a csupasz szó önmagában könnyű testére úgy, hogy a különböző jelentésekkel valósággal felaggatja a legutolsó betűt is, hogy az így előállított rétegeket aztán újra leránthassa és szétszedhesse a végső értelmezést kutatva, addig a pillanat költészete elutasítja ezt a szemléletmódot. A szövegeket maga az író adja elő, ki előadásmódjával, gesztusaival, arc- és hangjátékaival segíti a megértés folyamatát, s visszaadja a szavak nyers, de mégis igaz jelentését.
Ettől eltekintve az irodalom e sajátos, új műfaja tágabb értelemben olyan gyökerekből eredeztethető, mint az ókori görög költői viadalok, lovagi énekesek, trubadúrok, a modern korában pedig a konstruktív formákat felbontó és újraalkotó avantgárd művészek alkotásait tekinthetjük előzményként.
A Slam Poetry követői a műfaj közvetlen hatását az úgynevezett Spoken Word irányzatban vélik felfedezni, tulajdonképpen egy olyan performansz költészeti formát jelent, mely keveredhet zenei, színházi elemekkel A magyarországi slammerek legtöbbször olyan neveket jelölnek meg hatásként mint Gil Scott Heron soul- és jazzköltő, Henry Rollins zenész, író, színész vagy Marc Smith, ki a chicagoi Get Me High nevű klubban kezdte népszerűvé tenni a műfajt. Innen került ki Bob Holman, ki a műfaj egyik legjelesebb képviselőjeként manhattani Lower East Side-on megalapította a Bowery Poetry Club-ot, melyet napjainkban is a Slam Poetry egyik legismertebb otthonaként tartanak számon.
E művészeti ág képviselői nem egyszerű felolvasóesteken szavalják ütemhangsúlyos verselésben szövegeiket a néma közönségnek. Az estek attól válnak igazán élővé, ha tényleges szó- és rímcsatákba csapnak át. A slam költők éppen a korlátok ledöntését, a határok megszüntetését hirdetik előadó, bíráló és közönség között, akik éppúgy részesei a „műsornak”, akárcsak a művész. A hallgatóság ugyanis a műalkotás keletkezése közben is folyamatosan véleményezheti az előadást bekiabálásokkal, füttyel vagy tapssal, mit végül a produkció pontozása követ.
Mindezek hatására a Slam Poetry hazánk kultúrtalajában is gyökeret eresztett, melynek első kezdeményezéseit 2006-ra datáljuk. Az ekkor megrendezésre került Budapest Slam után Fiáth Titanilla, Mavrák Katalin, Matits István és Prekopcsák Zoltán Slam Poetry esteket kezdtek szervezni havi rendszerességgel a Kőleves nevű étterem pincehelyiségében, megalapítva ezzel a kocsmaműfaj magyarországi nagyatyját, a Slam Poetry Budapest-et. Az eseménysorozatnak a későbbi, Mika Tivadar Mulató mellett 2013-tól már a Kolor Bár ad otthont minden hónap utolsó csütörtökén, mely napon mindig nyitott slam versenyek, költészeti műsorok zajlanak. „Jó benne részt venni, alkotásra ösztönző műfaj és társaság, hasonlóan gondolkodunk sok dologról, és összeköt minket a kimeríthetetlen magyar nyelv vég nélküli szeretete, és a szellemiség közvetítésének lenyűgöző hatásmechanizmusa […]. Ez egy szabad fórum, nem akar semmit, nincsenek határai és pár (bármikor felrúgható) szabályon kívül teljes szabadságot és nyitottságot igényel és generál is egyben.” –vallja a magyarországi Slam Poetry kétszeres országos bajnoka, Süveg Márk.
A hazai Slam Poetry kezdeményezések azonban nemcsak Magyarország centrumában, Budapesten hódítottak egyre nagyobb teret, a műfaj hangulatára, szellemességére hamar ráéreztek a vidéki alkotók is, ily módon a 2009-ben alakult veszprémi csapat is. A kezdetekkor egyszerűen csak Slam Poetry Veszprém néven találhattunk rájuk. 2012-ben azonban ez az idegenül csengő név alcímbe került, azóta az odaLÖKött KÖLtészet nevet viselve mára egészen sajátos költői hitvallást alakított ki saját maga számára.
Bár a kezdetben vándoréletet folytató verselő, veszprémi fiatalokhoz – éppen az állandó máshol mozgás miatt – folyamatosan új tehetségek csatlakoztak és váltak el az odaLÖKött bandától, az alkotás szeretete mindvégig meghatározta az általuk viselt vagy ha úgy tetszik képviselt eszményt.
„Írásaid ne zárja se cenzúra, se szekrény.
Szólalj fel, kérlek, szavaimban Veszprém!
A templomért nagyurak vajh' ki mit tesz még?
Adj könyvet és kultúrát fiainknak Veszprém.”
Veszprém pedig adott. Nem tudom, hogy a szó mágiája, a kimondás erejével történő beteljesülés által, vagy egész egyszerűen csak azért, mert idő közben egyre több emberhez jutott el e kortárs műfaj üzenete és annak hatása. Mindegy, hogy egy túlzsúfolt kocsmában vagy egy csendes kávéházban, egyetemi napokon, nyaranta az utcazene fesztiválon, színpadon, az antikváriumban ezer és egy könyvvel körülvéve. A veszprémi Slam Poetry szinte mindenhol felbukkan, hogy a város és környék egészét megszólaltassa mai, aktuális témák labdáit feldobva. Az eseményeken az egyszerű versfelolvasástól rímfaragásokon, szócsatákon át egészen az improvizációig minden belefér, sőt, külön szép az is, hogy mindig más és más beszédmódok keverednek egy-egy verselés alkalmával, ami színessé és változatossá teszi az esték hangulatát. Ki utcai szlenggel, ki lírai nyelvvel, komolyan vagy komolytalanul, de életre kelti a szöveget nyelvjátékaival, hanghordozásával, arcával, gesztusaival, egész lényével.
„ A slam poetry egy retorikus elemekkel élő, élő szavú költészet, ahol bárkiből lehet költő, hozzá nem kell más csak töltő; toll a másnak ékére rója; Trója trónját meg ülheti bárki; nem taszít senkit ki a Bárka; ez nem egy üres bár csak; hanem hol pre-szóban a pultra rácsapsz. ” – hangzik a már szállóigévé vált pár soros kedvcsináló. Estjeink lényege ugyanis a megjelentek bevonása szövegelés terén, a veszprémi slam mindvégig arra törekszik a mai napig, hogy sikeres teltházas esteket tartsanak. Szerencsére az évek során egyre több kulturális esemény, színtér adott lehetőséget ennek a kortárs művészeti ágnak a helyi kibontakozására: az odaLÖKött KÖLtészet színpadát már lassan egy éve Kilián László, a Művészetek Házának igazgatóhelyettese biztosítja a helyi slammerek számára a Dubniczay Palotában, ahol kéthavi rendszerességgel kerül sor Slam Poetry estekre.
Csupán veszprémi vonatkozásokkal azonban nem zárul be a kör, ha versben kell beszélni. Városunk újonc kortárs poétái ugyanis más települések slammer előadóival is kapcsolatban állnak, jó barátság alakult ki a pécsi Sophiane Slam Poetry képviselőivel, a szombathelyi Savaria Slam Poetry tagjaival, vagy a budapesti Astoria Slam Poetry-vel, aminek következménye az említett csapatokkal történő együttműködés, közös estek véghezvitele lett. A különböző slam-műfajban alkotó közegek stílusát, szokásait megismerve, az egymás városában történő fellépések oda- és visszahatva is segítették a fejlődést, az előrehaladást.
Ebben a tekintetben külön kiemelendő Veszprém a határon túli, Erdélyben élő de Magyarországon is aktívan alkotó és tevékenykedő csapata, a SepsiSLAMgyörgy, kikkel az OdaLÖKöttek a 2013. évben, egy tótvázsonyi rendezvényen ismerkedtek össze olyannyira, hogy a két csapat jelenleg első közös estjére készül. A Pannon Egyetem által szervezett egy hetes Erdélyi Napok keretén belül ugyanis határon túli szófelforgatóink április 2.-án a veszprémi Hangvilla alatti Expresszó Klubba látogatnak, hogy a veszprémiekkel karöltve bizonyítsák, mi mindenre lehet használni a nyelv erejét. Számukra fontos, hogy közéleti témákon keresztül mutassanak példát másoknak, hiszen úgy vélik, a közösségért – melyben élnek – ők maguk is felelősséggel tartoznak. Az erdélyi slammerek úgy érzik, hogy a világ történéseire, az ország aktuális problémáira és a politikára is egyaránt reflektálni kell, különös hangsúlyt fektetve a határon túli problémák megjelenítésére:
„… Nyelvünkön kopik hazánk hímes szava, s vele a Nemzeti dalunk hat szakasza. Hadd fakassza könnyünk a „tavaszi szél vizet áraszt”, Válaszoljuk már meg azt, rabok legyünk vagy szabadok per rablók legyünk vagy szavazók… Idestova most vagy soha a sorsunk mindig mostoha, az idő szűk, az eskü szűk, de esküszünk, esküszünk, ugyanazok nem leszünk. Nem leszünk.” – szólal fel Kocsis István, átírva és újraértelmezve a Nemzeti dal gondolatait úgy, hogy az mai szemmel nézve is kellő problémafelvetést sugalljon, gondolkodásra intse Románia magyarságának társadalmi helyzetét, annak minden bizonytalanságával együtt.
Legyen szó itthonról vagy külföldről, Budapestről, Veszprémről vagy határon túlról, a Slam Poetry az éppen elhangzó kérdésekre, problémákra már annak megfogalmazása után azonnal válaszol. Miközben összeköti a fiatal nemzedék és a magyar irodalom néha áthidalhatatlannak tűnő szakadékát, bebizonyítja azt is, hogy mai generációnkból talán mégsem veszett ki a kultúra és az irodalom iránti igény, mi több, a nyelvet szinte átreformáló új nemzedék olyan nyíltan és közvetlenül tálalja fel a kortárs művészetek asztalán a szavakkal való végtelen játékot, minek következtében hamarosan nem lesz tér, ahol ne fogadnák tárt karokkal a pillanat poétáinak szófelforgató művészetét.
Írta: Éltető Erzsébet
In: Vár Ucca Műhely, XIII. évfolyam, 43.szám, 77–81.
